Kettős kőtábla / a Törvény táblái  (héberül: Lúchót ha-Brít)   A Bonyhádról származó, fából készült Mózes-tábla 1987-ben vásárlás útján került a múzeum tulajdonába. Mivel állapota kifejezetten jónak mondható, valószínűsíthető, hogy a  tárgy a 20. század első felében készült, újszerűen ható márványutánzatú festéséből és a fekete színű héber betűk ugyancsak ép állapotából későbbi újrafestésre következtethetünk. A kettős kőtábla a Dávid-csillaghoz vagy a menórához hasonlóan egyike a legősibb zsidó vallási jelképeknek, amely a judaizmus és a kereszténység legfontosabb és legalapvetőbb vallási és erkölcsi parancsolatait tartalmazó Tízparancsolatot szimbolizálja. A Biblia szerint Mózes a Szináj hegyéről az Istentől kapott parancsolatokat tartalmazó két kőtáblával tért vissza népéhez. A kettős kőtáblát így a zsidó vallásos gondolkodás, majd később a keresztény teológia is a közvetlenül Istentől eredő, megkérdőjelezhetetlen és megmásíthatatlan vallási és morális parancsolatok, előírások szimbólumának tekintette.    Az Újkortörténeti Tárgyi Gyűjteményben található műtárgyunk is a zsidó liturgiai térben megszokott formátumban ábrázolt kettős kőtábla, rajta a héber abc első 10 betűjével (jobb oldalon fent indul az aleffel א ). Mivel a héber betűknek számértéke is van, ezért ezek itt a parancsolatok sorszámát jelzik, ahogy az a keresztény ábrázolásokon római számokkal szokásos. Ez a legrövidebb verzió. A reprezentatív helyeken többnyire az első szavakat írják ki, a parancsolatok rövidítéseként, és a mellékelt képekről kiderül, hogy az egykori bonyhádi ortodox és neológ zsinagóga frigyszekrénye fölött is olyanok voltak. Ez tehát valószínűleg egy kisebb, esetleg téli imaterem, vagy iskolai frigyszekrény tetejéről származhat.    A BONYHÁDI ZSIDÓSÁG    A völgységi, azon belül a bonyhádi zsidóság első említésével az 1741. évi megyei összeírásban találkozunk. Bonyhádon ekkor négy zsidó háztartást találtak az összeírók. 1746-ban már 13 zsidó család élt Bonyhádon, 1752-ben pedig 31. 1775-ben már 414 zsidó lakott a településen. A 414 lakos 72 családba tarozott és döntő többségük kereskedelemmel és kézművességgel foglakozott. Mivel a pécsi püspök a zsidókat nem engedte Baranyában letelepedni, ezért Bonyhád lett a dél-dunántúli zsidó kereskedők meghatározó centruma. A családok harmada a Perczeléktől bérelt lakást, ugyanis a hatályos törvények értelmében (a középkori állapotokhoz hasonlóan) zsidók ekkor még nem rendelkezhettek sem városi ingatlannal, sem földbirtokkal. A 18. század második felében a helyi földbirtokos családok a gazdasági érdekeket is szem előtt tartva támogatták az askenázi zsidóság betelepedését Cseh- és Morvaországból, Sziléziából, valamint az ország és a megye más területeiről. A zsidó hitközség 1826-ban már 1662 főt számlált és a közösség növekedése tovább folytatódott a következő évtizedekben is. A 19. század második felében ugyanakkor megindult a zsidóság nagy-városokba történő áramlása és letelepedése. A bonyhádon maradt zsidóság többsége 1868 után a neológ irányzat híve lett, csak néhány család tartott ki az ortodoxia mellett. Az 1944-es deportálások előtti utolsó népszámlálás (1941-ben) még 1159 zsidó lakost talált a városban. A holokauszt borzalmait a bonyhádi zsidóság többsége nem élte túl, ám a második világháború után a visszatért túlélőkkel mégis újjászerveződött a hitközség. Az 1950-es években azonban a túlélők jelentős része az Izraelbe történő kivándorlás mellett döntött, 1956 után pedig gyakorlatilag megszűnt a bonyhádi zsidó közösség. Napjainkban mindössze néhány zsidó származású személy él a településen.    A bonyhádi zsidóság két évszázados történelme során jelentős szerepet játszott a település életében: két zsinagógával (ortodox és neológ), izraelita iskolával, rituális fürdővel, kegyes alapítvánnyal (Chevra Kadisa), különféle egyesületekkel és saját újsággal is rendelkezett a hitközség.   Márványutánzatú, fából készített Mózes-tábla  Újkortörténeti Gyűjtemény / Tárgyi Gyűjtemény Leltári szám: 1987. 32. 4. Anyaga: fa ; állapota: jó ; magasság: 41 cm Leltározó: Gaál Zsuzsanna   Felhasznált irodalom   Bonyhád és környéke.   Szerkesztők: Bodor Árpád, Bucsányi György, Chlebovics Miklós, ifj. Csiszér Antal,  Dománszky Zoltán, Rónai József, Solymár Imre, Szőts Zoltán, Tóth István Zsolt. Bonyhád, 2000.   Steib György (szerk.): Bonyhád Lexikon. Bonyhád, 2017.   Szöveg: Hendrik Dávid Fotó: Retkes Tamás Grafika: Vicze László

•