Csalog (Csalogovits) József 1933-1946

Történész, levéltáros, levéltári- és múzeumigazgató. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, Budapesten az Eötvös József Collegiumban diplomázott történelemből.

Csalog (Csalogovits) József (Pancsova 1908- Budapest 1978)

Igazgató: 1933-1946

Régész, etnográfus, múzeumigazgató. 1926-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen történelem-földrajz szakos tanári oklevelet, majd 1930-ban a budapesti tudományegyetemen régészetből, földrajzból, illetve ókori keleti népek történetéből szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1928-1930 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályán volt gyakornok, számos hazai és külföldi ásatáson is részt vett. 1931-1932 között a német Museum für Vor- und Frühgeschichte vendégkutatója lehetett. 1932-ben került Szekszárdra, ahol a vármegyei múzeum régész munkatársaként dolgozott, 1933-1946 között az igazgatói feladatokat látta el. Szekszárd után az ország több múzeumában is dolgozott: 1946-1948 között a pécsi városi múzeumban, 1949-1951 között a keszthelyi Balatoni Múzeum, 1951-1954 között a jászberényi Jász Múzeum, 1954-1964 között pedig a szentesi múzeum igazgatója lett.

Elsősorban ősrégészettel foglalkozott, igen jelentős a magyarországi neolitikum és rézkor kutatása terén végzett tevékenysége (például új elméletet dolgozott ki a magyarországi neolitikum időrendjére vonatkozólag). A szekszárdi múzeumban töltött évek alatt fontos ásatásokat folytatott (a dunaföldvári mamutlelet és a kányai kocsiurna megmentése, az Őcsény-tótvölgyi avar temető feltárása, Ete középkori mezőváros területén végzett ásatások stb.). Foglalkozott néprajzi, Tolna megyei kutatásokkal is, mint a Sárköz népművészetével, kultúrájával, az építkezési illetve temetkezési szokásokkal is. Új leltározási rendszert vezetett be, a kiállítások régi tárlóit korszerűbbekre cseréltette, 1936-ban új néprajzi állandó kiállítást rendeztek be. A Jász Múzeum munkatársaként jelentős terepbejárásokat végzett az elpusztult Ágó és Boldogháza falvak térségében, vizsgálta a jákóhalmi kelta temetőt, ásatást végzett többek között Borsóhalmán. A néprajzi gyűjtések szorgalmazásán túl a műemlékvédelemre is nagy gondot fordított. Szentesen is részt vett a múzeum néprajzi és régészeti anyagának feldolgozásában, emellett jelentős neolitikus ásatások vezetője is volt.

Főbb művei:

• Földrajzi tényezők hatása Magyarország neolitikus kultúráinak kialakulására és elterjedésére (Archaeologiai Értesítő, 1930)
• Népi építkezés emlékei a tolnamegyei Sárközben (Néprajzi Értesítő, 1935)
• A Tolna megyei Sárköz népi halászata (Néprajzi Értesítő, 1940)
• Bronzkori temető és újabb kőkori lakótelepnyomok Bonyhád határában (1943)
• Die anthropomorphen Gefässe und Idolplastiken von Szegvár-Tűzköves (Acta Archaeologica Hungarica, 1958)
• Az újkőkorszak embere (in: A magyar régészet regénye, 1968)

Összeállította: Hucker Veronika