A könyvet és a benne található levelet elsőként a Krisztina Antikvárium aukcionálta 2009-ben, ekkor juthatott dr. Karácsonyi Zoltán gyűjtő tulajdonába, aki továbbadta azt a Borda Antikváriumnak. Múzeumunk innen vásárolta meg az összetartozó tételeket.

Leírások

Levél. A5 méretű papíron, mindkét oldal teleírva fekete filccel. Egy-két szó kivételével jól olvasható. Szignált, datálás nélkül.

„Barátném, úgy is mint ciklon (vagy ciklaton) – in flagranti ért a leveled remek kis szobámban – kint eső, pára, köd, madarak, buja növényzet, szóval telivér nyár, pullóverben. Idebent némi spleen, még mindig népmesék (ma utoljára) – aztán a film (holnaptól) ami remekmű lesz, nem vitás, már forgatom az agyamban, „de hogy forgatják-e”?…

Társaság unalmas, semmi szavam – másra, „Jerikóba vonultak a vének”, göbös ujjaikon számlálják a lepergő napokat. (Te kis büszke, azért nem kell felvágni.)

Szekszárd tényleg jó volt; egy Boticelli angyalnak olvastam fel a novellámat; szünetben kiderült, hogy az édesanyjával valamikor kedveltük egymást – ő most 18 éves. Puff. Jobb híjján – más nem volt – egy meséskönyvemet dedikáltam neki.

Szántód: ha nem esik és egyedül leszek hét végén (még nem 100 %-os), megyek vasárnap reggel. Beutalásom különben 12-én jár le. 10-11-én is mehetnénk, bár körülményesebb (vinni a cuccot- vagy visszajönni 12-én?) Meglátjuk. Megírom.

Jó, hogy írtál. Nem is tudom, mért. A krapekok duruzsolnak, Mészöly úr dörmög. Ki még mindig nehezen hiszi el, hogy a Paulust ő írta. Iszonyu könyv. Sosem ismerjük ki magunkat igazán. Valami nagy egyszerűség volna jó. Meg nyár, végleges. Kevesebb görcs. Aludni ébren, sokáig, homokon. Miket írok neked, Bálint! – szevasz, puszi, M.”

Könyv. Az atléta halála, első (magyar nyelvű) kiadása. Magvető Kiadó, 1966.

„Bálintnak, öreg barátsággal, egy öreg atléta. Bp 967. dec. 17.”

Kezdetben fejtörést okozott a könyv dedikáltjának, „Bálintnak” és a levél címzettje „Barátném” megszólításának különbözősége és ez által való összeegyeztethetősége, hiszen az egyik férfit, a másik egy nőt sejtetett. A megoldást a 2009-ben árverezett tételek átnézése hozta meg, hiszen ekkor több, V. Bálint Éva újságírónak írt levelet és könyvet aukcionáltak, köztük a most bemutatott tárgyakat. Ekkor szerezhette meg a könyv címlapján tulajdonosi pecsétjével jelzett dr. Karácsonyi Zoltán műgyűjtő. Bálint Éva és Mészöly ismerték egymást. Bálint egyetemi tanulmányai alatt az 1960-as évek második felében az Európa Kiadónál dolgozott, ekkor már találkozhattak, később viszont interjúkat is készített az íróval. Sajátságos, hogy Mészöly a családi nevén szólította meg ismerősét.

Levelünk egy személyes hangú válaszlevél, előzménye ismeretlen. Datálatlan, szövegbeli utalások alapján (a Saulus regény megjelenése után, a Magasiskola film forgatókönyvírása idején), tehát 1968, esetleg 1969 nyarára tehető. Levele végén a helyszínt sem rögzített az író, megírásakor feltételezhetően a szigligeti írói alkotóházban tartózkodott. Erre utal a környezet leírása (szoba, beutaló) és a kényszerű társaságra vonatkozó megjegyzések.

Népmesékre két helyen találunk utalást a szövegben. Mészöly 1949-ben Budapesten dolgozott szabadúszóként, különböző könyvkiadóknál csak álnéven vállalhatott lektorálást. Az ötvenes évek elején az Állami Bábszínház dramaturgja volt, 1950-től jó ideig csak meséket (pl. Az elvarázsolt tűzoltózenekar, A hiú Cserép-királykisasszony) és meseátdolgozásokat publikálhatott.

A levélben található filmforgatás minden bizonnyal az 1970-ben bemutatott, Gaál István rendezte Magasiskoláról szól, mely regénye 1956-ban jelent meg. Társ-forgatókönyvíróként maga Mészöly is közreműködött az alkotói folyamatban. Idehaza vegyes kritikát kapott ez a parabolisztikus film, külföldön viszont sikerrel vetítették, többek között megkapta a cannes-i fesztivál zsűri különdíját.

Mészöly Szekszárdhoz való kötődése jól ismert, ahogyan az is, hogy az 1960-as évek elején a Porkoláb-völgyben írta meg –ha nem is egészben, de részben- több regényét. Sok időt töltött szülővárosában, több fénykép is árulkodik arról, hogy diákok körében is gyakran megfordult, ahogy erre utal a levél is.

Botticellinek, a 15. századi olasz korai reneszánsz festőjének nagyszámban maradtak ránk keresztény témájú festményei. Mészöly Miklós különösen vonzódhatott képeihez. Polcz Alainnel közös Városmajor utcai lakása díszeként ismert egy Botticelli angyal reprodukció, mely a szekszárdi Emlékház kiállításán ma is megtekinthető. Ennek tudatában talán nem is meglepő, hogy a levélben pont Botticelli angyalhoz hasonlította az őt meghallgató szekszárdi ifjú lányt.

Bibliai ihletettségű szövegrész a levél elején található, a végén pedig közvetlenül utal a szerző Saulus regényére. Mészöly a kihagyásos szerkezetű elbeszélő technikát és a jelentéssűrítést legteljesebben a Saulusban valósította meg. A történet középpontjában a későbbi Pál apostol áll, a pálfordulását megelőző lelki folyamatokra koncentrálva. Mészöly levelében az 1968-ban megjelent könyvét „Paulusnak” hívja, s hitetlenkedve értékeli, egyes szám harmadik személyben beszélve magáról, hogy ő maga írta volna. Hőse útjának tanulságaként megállapítja, hogy az én teljes megismerése szinte lehetetlen.

A levelet tartalmazó könyvről röviden a következő mondható el. Az atléta halála Mészöly első, nemzetközileg is sikert aratott műve, amely előbb jelent meg francia és német fordításban, mint magyarul, ennek oka, hogy íróját ekkor tűrt-tiltott kategóriába sorolták. A bemutatott példány az 1966-ban megjelent regény első kiadása. Ebben a művében már sikerrel alkalmazta a rá oly jellemző tömör stílust. A dedikáció szövege szerint az író magára is, mint öreg atlétára tekintett, tehát bizonyos szempontból azonosult regénye főszereplőjével.

Szöveg: Ódor János Gábor

Grafika: Frankné Sági Apollónia