Ismeretlen festő: Gyulai Gaál Józsefné nemeskéri Kiss Zsófia arcképe   Képzőművészeti gyűjtemény, leltári szám: 56.117. Méret: 85×70,9 cm Technika: olaj, vászon, jelzés nélkül Restaurált   Nemeskéri Kiss Zsófia (1738–1798) nemeskéri Kiss Sándor (1697 körül–1777) Veszprém vármegyei alispán, királyi tanácsos és Daróczy Ferenc Tolna vármegyei alispán lánya, Daróczy Zsófia (1712–1782) házasságából született. Férjhez ment gyulai Gaál József Somogy vármegyei birtokoshoz, aki szigeti és kaposvári járási főszolgabírója volt 1753–1771 között. A családtagok arcképeinek megörökítésére a magyarországi főrendeknél a 16. század második felében találjuk az első példákat. Ezekből alakultak ki a családi arcképcsarnokok, azaz ősgalériák, melyek elsősorban a reprezentáció céljait szolgálták. A legtehetősebb körökben bevett gyakorlattá a 17. század második felében vált az ősgalériák folyamatos fejlesztése. A nemesség szélesebb körében a 18. századtól általános az ősök és családtagok portréinak megfestetése. Az ősgalériák képeivel méltóságuk súlyát, családjuk társadalmi, politikai szerepét hangsúlyozták a készíttetők. A portréknak – jellemzően a 19. századig – elsősorban nem a művészi, hanem a társadalmi mondanivalója volt fontos a megrendelő számára, ezért sok esetben nem helyeztek különösebb súlyt a festő mesterségbeli tudására. Az ősgalériák darabjai státusképek, melyben az előkelő környezet, a méltóságteljes póz, a pompás viselet, a gazdag ékszerek és fegyverek mind az ábrázolt előkelőségét, a rendi társadalomban betöltött helyét voltak hivatva megörökíteni. A 17. századi főnemesi portrék legtöbbször egész alakosak, míg a 18. században, amikor a módosabb középnemesi réteg is elkezdi kialakítani a saját családi arcképcsarnokait, főként félalakos portrék készülnek. A férfiak magyar nemesi viselete a nemzethez való tartozást jelképezi, és a karddal, vitézséggel szerzett nemesi kiváltságra utal. A női portrékon a 16. század második felétől kezdve a nyugat-európai divatot követő ruhákkal párhuzamosan megjelenik az itáliai reneszánsz formákat követő, vállfűzős magyar viselet is. A selyem vagy bársony vállfűzőhöz viselt szoknya sűrűn ráncolt. Az egyszerű vászon vagy selyem ingvállak fölött csipkés patyolat ingvállakat viseltek, a szoknya elejét szintén csipkés patyolat kötény fedte. A fejükön veretes gyöngyös, bogláros pártát vagy kontyfedőt viseltek. Nemeskéri Kiss Zsófia félalakos portréja az ősgalériák hagyományos beállítását követi. A sötét háttér előtt ülő alak kissé balra fordul, balját talán egy párnán támasztja, kezeit maga előtt keresztben tartja. Vállfűzős magyar ruhát visel. Csipkés ujjú, leheletfinom, csíkokkal és virágokkal magában mintás fehér ingvállat visel, melynek ujjait könyék felett masnira kötött, aranyhímzéses fehér szalag fogja össze. Az ingváll felett mélyen dekoltált, sötét színű vállfűzőjét széles arany paszomány díszíti, kapcsait szintén arany szalag fogja össze. A vállfűző kivágását széles redőzött csipke takarja. A kép alján a keze alatt látszik a szoknyát kiegészítő csipkekötény is. Fején aranycsipkés, boglárokkal díszített kontyfedőt visel. Nyakában kettős gyöngy, melyen egy ékkövekkel díszített boglár függ, csuklóin hármas gyöngysor, mindkét kezének kisujján gyűrű látható. Nemeskéri Kiss Zsófia portréja, az ábrázolt 40–50 éves kora alapján az 1780-as évek végén készülhetett. A kissé balra forduló alak alapján feltételezhetjük, hogy a képnek párdarabja lehetett a férj portréja, hiszen a házaspárok egymás mellé helyezett festményei esetében az alakok kissé egymás felé forduló, tükörképes beállítására jellemző. A csipkék, paszományok és az ékszerek finom, részletező ábrázolása, de különösen a finom plasztikával megfestett kezek, az arcon látható enyhe mosoly és a csillogó szemek, a személyiség közvetlenséget sugalló megjelenítése tanultabb festőre enged következtetni. Nemeskéri Kiss Zsófia portréját érdemes összehasonlítani sógornője, Perczel I. Józsefné gyulai Gaál Katalin (?–1763) és testvére, daruvári Jankovich Antalné nemeskéri Kiss Katalin portréjával. A sógornő portréja a 18. század közepén készült, hagyományos magyaros vállfűzős ruhát visel. A provinciális képzettségű festő plasztikusan oldja meg a kezek és az arc ábrázolását, bravúros a díszruha és az ékszerek részleteinek megfestésében, ezzel igyekszik feledtetni az alak beállításának merevségét. A bonyhádi Perczel-ág megalapítója és birtokszerzője, a megyei karriert befutó József I. felesége portréja a pompa és a gazdagság megmutatását hangsúlyozza. Nemeskéri Kiss Katalin és férje portréja szintén ismeretlen festő alkotása, 1785 körül készülhetett, amikor Jankovich Antal (1728–1787) elnyerte a Szent István rend középkeresztjét, melyet a portréján is megörökíttetett. Az udvari karriert befutó Jankovich Antalnak a magyar nemesi viselet jellemzőit magánviselő öltözete ugyanakkor már a nyugati szabásminta alapján készült s II. József hivatalnokaként rizsporos parókát visel hozzá. Felesége sem a hagyományos magyaros női ruhát, hanem egy rokokó díszruhát és rizsporos parókát visel. Gyulai Gaál Józsefné nemeskéri Kiss Zsófia portréja szép példája a középnemesi ősgalériák számára a 17. század végén készült női portréknak. Az ismeretlen, de iskolázottabb festő kísérletet tesz a személyiség megjelenítésére is, amellett, hogy az ábrázolt méltóságát, gazdagságát a pompás magyaros női vállfűzős díszruha részletgazdag megfestésével igyekszik megmutatni.   Felhasznált irodalom Családtörténeti értesítő 3 (1901) 222–224. Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból (A Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása). Szerk. Buzási Enikő. Bp. 1988. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. IV. Pest 1858, 299–304.   Lovas Csilla   Fotó: Retkes Tamás Ismeretlen festő: Gyulai Gaál Józsefné Nemeskéri Kiss Zsófia Ismeretlen festő: Jankovich Antal portréja Ismeretlen festő: Jankovich Antalné Nemeskéri Kiss Katalin Ismeretlen festő: Perczel I. Józsefné Gyulai Gaál Katalin  

• 
• 
• 
•