Barbotindíszes terra sigillata talpas serleg   Régészeti gyűjtemény, leltári szám: 2017.3.1. Méret: magasság:15,5 cm, talpátmérő: 4,5 cm, peremátmérő: 6,5 cm Lelőhely: Szekszárd, Bor utca   Leírás: Drag. 52 típusba tartozó, fényes, vöröses felületű talpas serleg terra sigillata, amelyet növényi motívumokat ábrázoló fehér barbotinnal díszítettek. Pereme sérült. 2016 őszén Szekszárdon a Bor utcában szennyvízvezetéket fektettek, amelynek földmunkáit folyamatos régészeti megfigyelés kísérte. Ennek során került elő az itt kiállított terra sigillata serleg. Sajnálatos módon az edény másodlagos helyzetben volt, vagyis az eredeti földbe kerülési helyétől elmozdítva, az évtizedekkel korábban lefektetett gázvezetéknek a jelenlegi szennyvízbekötéssel átvágott árkából emelte ki a markoló. Ezzel magyarázható, hogy az előkerülés környezetében semmiféle egyéb régészeti jelenséget, leletet sem találtunk. A terra sigillata (magyarul: pecsételt föld/agyag) fényes, vöröses felületű, keményre égetett római edényfajta gyűjtőneve, amelyet általában domborművű pecsételéssel (relieffel) díszítettek. Az edényfajtát csaknem egy évezreden át gyártották a hellenisztikus Keleten és a Római Birodalomban. Ugyanakkor az ókorban egységes, általánosan elterjedt neve nem volt, a terra sigillata a 19. századból eredő, modern kifejezés. Az antik források egy-egy műhelyhez, műhelyközponthoz kötik a kerámiákat, s így szamoszi edényekről, saguntumi poharakról vagy arretiumi vázákról olvashatunk bennük. Nagy mennyiségben gyártották a terra sigillatákat, jórészt egységes formákban, méretekben és díszítéssel. A szokásos korongozással vagy formatálban (negatív sablonban) kialakított, majd kiszárított edényeknek a jellegzetes (narancs)vörös bevonatát egy speciális összetételű agyagszuszpenzióba történő mártásával érték el. Az égetés nagyméretű oxidációs kemencékben történt, ahol 800–1000 Celsius fokon égették ki a kerámiákat. Az ipari méretű tömegtermelésükre utal az a korabeli adat, amelyből kiderül, hogy az egyik – nem is a legjelentősebb – dél-galliai fazekas műhelyéből évente 300.000 darab kerámia került ki, ami a két évtizedes ismert működését nézve összesen több mint ötmilliós darabszámot jelent. Becslések alapján a birodalmi össztermelés elérhette az évi 15 millió darabot is. Főként olyan helyeken állították elő ezt az edénytípust, ahol már megvoltak a fazekasság hagyományai, megvolt a szakértelem, és megfelelő agyag is rendelkezésre állt. A császárkor elején a Pó vidékén volt a gyártási központ, később terjedt el Galliában és Germaniában. Pannonia provinciában is készültek ilyen edények, a 2. század közepéről ismert az aquincumi Pacatus fazekas műhelye. Az előállított hatalmas mennyiségből és a birodalom szerte, sőt azon túl is megfigyelhető elterjedéséből is következik, hogy exporttermékként nagyon népszerű volt annak ellenére, hogy a terra sigillata márkás árunak, a többi kerámiához képest drága luxusterméknek számított. Korabeli forrás említi, hogy egy reliefdíszítésű edény egy légionárius másfél napi zsoldjába került, míg egy olcsóbb díszítetlen tál egy félnapi zsold összegébe. Régészeti szempontból az edények jelentőségét az adja, hogy gyakran igen pontosan datálhatóak és eloszlásuk betekintést enged a római gazdaság egyes elemeibe. A szinte szabványosított edényformák alapján Hans Dragendorff a 19. század végén elkészítette a terra sigillaták típustábláit, amelyeket még ma is használunk. Ez alapján az itt kiállított talpas serleg a Drag. 52 típust képviseli, ami a Rajna-vidéki rheinzaberni manufaktúra kedvelt formája volt. Pannoniában az addig uralkodó közép-galliai műhelyek termékeit kiszorítva a markomann háborúk után, a 2. század végétől árasztja el a tartományt a rheinzaberni sigillata. Mivel a rajnai manufaktúra több mint fél évszázadon keresztül szállított Pannoniába, így a leletek tanúsága szerint edényeik az egész provinciában elterjedtek, de a limes mentén való nagyobb leletszámuk azt mutatja, hogy a Severus kori konjunktúra (2-3. század fordulója) elsődleges haszonélvezője az itteni lakosság volt. Rheinzabern exportja 233-tól bizonyítottan megszakad, mert a raetiai szakaszon a külső támadások miatt a dunai szállítás kockázatossá vált. A gazdasági fellendülés megtorpanásával a 210-es évektől a manufaktúra a drágább reliefdíszű edények behozatala helyett a formagazdagsággal és az egyszerűbb díszítési eljárásokba bevezetett újításokkal próbálta megtartani vevőkörét. Ezt figyelhetjük meg a talpas serlegünknél is: a pecsételt relief helyett barbotin (az edény felületére rátett agyag) díszíti, mégpedig a trieri manufaktúra hatását mutató fehér barbotin. Pontosan ez, az edényünket igen mutatóssá tevő díszítési technika teszi kiemelkedő jelentőségűvé ezt a leletet mindenféle egyéb régészeti kontextus nélkül is, mivel a Wosinsky Mór Megyei Múzeum gyűjteményében még töredékében sem volt korábban fehér barbotinos rheinzaberni terra sigillata.   Felhasznált irodalom Biddulph, Edward: Form and function: The Experimental use of roman samian ware cups. Oxford Journal of Archeology 27/1 (2008) 91–100. Gabler Dénes: Terra Sigillata, a rómaiak luxuskerámiája. Budapest 2006. Palágyi Sylvia – Csirke Orsolya – Gabler Dénes: Terra sigillata edények a veszprémi Laczkó Dezsõ Múzeum gyűjteményéből. Veszprém 2006. Pannonia régészeti kézikönyve. Szerk. Mócsy András – Fitz Jenő. Budapest 1990. Terra Sigillata, a római birodalom luxus edényei tükrében. Kiállítás a müncheni Prähistorische Staatssammlung gyűjteményéből a Budapesti Történeti Múzeumban 1984. július 4.–szeptember 22. Szerk. Székely György – Gabler Dénes. Budapest 1984.   Czövek Attila   Hans Dragendorff egyik típustáblája a Drag. 52 besorolású talpas serleggel Formatál: egy reliefdíszű pecsételt edény negatívja Reliefdíszű terra sigillata edények Fehér színű barbotinnal díszített rajnai sigillaták Szekszárd-Palánkon előkerült sigillata töredék a fazekas nevét megörökítő fenékbélyeggel: PAULI M(anus) = Paulus kezével

• 
• 
• 
•