A Hónap Műtárgya   január   Turbános török sírkő feje Simontornyáról   Régészeti gyűjtemény, gyarapodási napló száma: 2019-343. Méret: a töredék legnagyobb átmérője: 31 cm, a letörött gomb tövének átmérője: 10 cm, a kő szárának átmérője: 16 cm Lelőhely: Simontornya–Szent István utca 16.   Leírás: fehér mészhomokkőből faragott török sírkő hét gerezdből kialakított, turbánt formázó fejrésze. A turbán tetejének gombja letörött, a szár külső ívének alig több mint fele maradt meg, legfeljebb 3 cm magasságban. Az oszlopszerű szár a megmaradt csonk alapján leginkább hengeres lehetett. A kő eredeti színe a földben töltött idő alatt szürkére változott. Felületét eredetileg vékony, fehér meszelés borította, amely csak a kő alsó sávjában maradt meg nagyobb felületen (1. kép). 2019 ősz végén megelőző feltárást végeztünk Simontornyán, a vártól északkeletre kb. 50 méterre, egy épülő ház helyén. 2,5 méter mélységben két, egyenként négy sor cölöpből és közéjük font sövényből készült palánkszerkezetű falat találtunk, amelyek az előkerült leletek (üvegkarperecek, puskagolyók, bőrtalpak, stb.) alapján a török korban készülhettek. Az egyik – jól láthatóan leégett – cölöp tövében török sírkő turbánt mintázó fejrészét találtuk meg, oldalára dőlve (2. kép). A simontornyai várat körülvevő palánkfal kuruc kori megerősítésére több írott forrás is utal, és a palánk Rákóczi-korabeli használatát a fejedelemnek az ásatáson előkerült, rézből készült pénzérméje (polturája) is megerősíti. Valószínű, hogy a török sírkő is a törökök 1686-os kiűzése során részben leégett, megsérült palánkfal 1704 előtti helyrehozása, megerősítése során, vagy legkésőbb az 1704 és 1711 között végzett javítások alkalmával került az egyik cölöp tövébe, talán annak megtámasztása céljából. A felszabadító háborúk után bizonyára gyorsan igyekeztek eltüntetni a török hódítók nyomait, köztük a temetők jellegzetes, turbán alakú sírköveit is. Simontornya tudós krónikása, Kiss István szerint a Temető utca onnan kapta nevét, hogy kertjeiben – a mai Szarvas utca környékén – turbános sírköveket találtak. A simontornyai vár kőtárában is található egy turbános sírkő, amely – a többi, főleg középkori kőfaragvánnyal együtt – a vár felújításakor került elő (3. kép), s nem lehetetlen, hogy ezt is az említett temetőből hurcolták 1686 után építőanyag gyanánt a várba. A szandzsákszékhely török temetőjéről sajnos nincs több adatunk. Az Oszmán Birodalmat I. Oszmán (1259–1326) alapította a 14. század elején, a későbbi világbirodalom egy általa vezetett nomád török törzsből nőtt naggyá. Az oszmán sírjelölések jellegzetessége, hogy nem csak a halott fejénél, de lábánál is állítottak sírsztélét, a fejnél álló kövek pedig gyakran antropomorf jellegűek voltak, fejjel, vállal, törzzsel rendelkeztek. A kutatás szerint a turbános sírkövek ezekből az antropomorf sírjelekből alakultak ki a 14. század végén és a 15. században. A sírkő turbánrésze – ahogy a valós életben is – az elhunyt társadalmi hovatartozását jelzi, de korabeli leírások szerint turbánt nemcsak muzulmánok viselhettek, hanem más vallásúak is. (Itt érdemes megemlíteni, hogy a legújabb kutatások alapján nem mutatható ki, hogy a turbános sírkövek hatottak volna a néprajzi anyagból ismert temetői fejfákra.) A török hódítók Tolna megyei temetőiről nagyon kevés ismeretünk van. Fontos tudni, hogy a főként a várakban és váralja településeken élő megszállók között igen kicsi volt az anatóliai eredetű, mohamedán vallású népesség aránya, annál több balkáni eredetű, többnyire ortodox délszláv katona alkotta a török hadsereget. Evlia Cselebi török világutazó az 1660-as évek elején Bátaszék, Szekszárd, Jeni Palánk, Tolna, Paks és Földvár várát és külvárosát írta le, de török temetkezőhelyet csak Pakson említ. A felsorolt, Duna menti helyeken túl a megye belső részein a közigazgatási és katonai viszonyok ismeretében éppen Simontornya az a hely, ahol jelentősebb török népességgel számolhatunk, elég, ha csak a szandzsák élén álló katonai-polgári vezetőre, a szandzsákbégre, és a mellett működő, többnyire török származású jogi-vallási elöljáróra, a kádira gondolunk (igaz a szandzsákbégek birodalom szerte túlnyomó részt jellemzően renegátok, azaz nem született törökök voltak). A most bemutatott sírkő a turbán mérete alapján jelentősebb személy sírját jelölhette. Török temetkezőhelyekre – jellemzően áttételes formában, a turbán alakú sírkövek révén – régészeti adataink csak a fent említett településekről van. Dunaföldváron a 19. század végén többször is említenek egy turbános sírkövet, amelyet még az 1970-es években is kerékvetőként használtak a vár felé vezető utcában (4. kép). Paksról három turbános sírkövet is ismerünk, kettő közülük az óváros területén, földmunkák során került elő másodlagos helyzetben, a harmadikat a Dunában találták alacsony vízálláskor (5. kép). Szekszárdon 1925-ben vízvezetékfektetés során a Takarékpénztárnál, 1936-ban pedig egy Béla téri ház alapásásakor került elő török sírkő (6. kép). Tudomásunk van egy Bátaszéken előkerült hasonló kőről is.   Felhasznált irodalom Dávid Géza: A simontornyai szandzsák a 16. században. Budapest 1982. Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664. Fordította Karácson Imre. Budapest 1985. Kiss István: Simontornya krónikája. Simontornya 1938. Molnár József: Néhány ismeretlen török emlékről. Műemlékvédelem 22 (1978) 3. sz. 236–238. Novák László Ferenc: A magyarság fejfája (Részletek egy nagyobb tanulmányból). Napút 2008/9, 11–24. Ö. Bartha Júlia: Az anatóliai törökök temetkezési szokásai. Debrecen 1996. (Studia Folkloristica et Ethnographica 37.) Sudár Balázs: Szekszárd története a török korban (1541–1686). In: Szekszárd ahol élünk. Várostörténet mindenkinek. Szerk. V. Kápolnás Mária. Szekszárd 2018, 111–135. K.Németh András   Fotó: Retkes Tamás Grafika: Vicze László            

• 
• 
• 
• 
• 
•