HÓNAP MŰTÁRGYA

Csizmadia cégér Dunaföldvárról

Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 2023.6.3.

Méretek:

hosszúság: 150 cm

szélesség: 54,5 cm

Leírás: Nikl Ferenc cégére, fenyődeszkából készült, fehérre festett, két oldalról csizmákkal keretezett, fekete betűkkel festett „NIKLI FERENC CSIZMADIA” felirattal.

A csizmadia a csizmák készítésével és javításával foglalkozó iparos volt. A magyar nyelvben szerb-horvát közvetítéssel meghonosodott oszmán-török eredetű szó. A magyar nyelvben a csizma szó első ismert előfordulása 1492-ből, míg a mesterségé 1594-ből származik. Mesterségüket a csizmadiák is céhes keretek között gyakorolták. 1598-ból való az első ismert céhartikulus Kassáról. Korai a pozsonyi (1602), illetve a debreceni (1604) céhszabályzat is. A csizmadia mesterségnél jóval régebbi a varga mesterség. A kettőt az különböztette meg, hogy a varga saját maga készítette ki a bőrt, nem kész anyaggal dolgozott.

2023 tavaszán Nikl Béla a múzeumnak ajándékozta a még meglévő csizmadia hagyatékát. Ezek között különféle kézi szerszámok találhatók: hold-, félholdkések, árak, vócvágók, dikicsek, viaszozó vasak, ráspolyok, szabásminták, sámfák, továbbá csizmapatkók, kettő vásározóláda és a cégér. A családban öt generáció dolgozott csizmadiaként. Béla bácsi volt az utolsó. Ő édesapjától – akié a kiállított cégér – tanulta meg a mesterséget és kb .1960-ig dolgozott édesapja mellett. Ezt követően bevonult katonának, leszerelését követően negyven évig a dunaújvárosi cipőüzemben dolgozott. A Nikl család ősei az 1700-as években költöztek Dunaföldvárra. A német eredetű család ősei először Pannonhalmán telepedtek le, majd később az előszállási egyházi uradalomba költöztek, végül Dunaföldvár lett a lakhelyük. A városban jelentős céhes ipar volt. Az 1840-es években 550 mestert, 338 legényt és 174 inast tartottak számon. A legnagyobb a csizmadiacéh volt. 1816-ban 84, míg 1844-ben már 165 mestert számláltak. A mesterség ilyen nagy arányához hozzájárulhatott az is, hogy két tímár is működött a városban, így az alapanyag helyben elérhető volt. Egyiküknek, Blümelhoffer Józsefnek jelentős vállalata volt. A dualizmus időszakában tovább nőtt a mesterség gyakorlóinak a száma, ekkor már 176 csizmadia dolgozott a településen. 1872-ben a céheket megszüntették az országban, Dunaföldváron tíz évvel később alakult csak meg a csizmadia ipartársulat.

A csizmadiamesterség még a 20. század elsőfelében megélhetést biztosított, de a paraszti réteg polgárosodásával, a viselet változásával a kemény- és puhaszárú csizmák használata mindinkább kiszorult a divatból, ezzel párhuzamosan megszűnt egy régi mesterség is.

Szöveg: Csapai János

Fotó: Retkes Tamás

Felhasznált irodalom:

Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Szerk. Töttős Gábor. Dunaföldvár. 2002.

Magyar Néprajzi Lexikon I. Szerk. Ortutay Gyula. Budapest, 1977, 520–522.

Magyar Néprajz III. Kézművesség. Szerk. Domonkos Ottó. Budapest, 1991, 294–308.

Nikl Béla szóbeli közlése­­