A hónap műtárgya – 2024. szeptember

Károlyi János díszkardja

Újkortörténeti fegyvergyűjtemény, leltári szám: 2024.1.1.

Méret: teljes hossz: 89 cm

teljes szélesség: 15 cm

penge hossz: 74,5 cm

penge széleség: 2,4 cm

A műtárgy

Az 1861 mintájú magyar gyalogostiszti szablya 2024 tavaszán, vásárlás útján került a Wosinsky Mór Múzeum Újkortörténeti fegyvergyűjteményébe. A kard néhai Károlyi János tulajdona volt, amelyet a családi legendárium szerint a Magyar Királyi Koronaőrségtől való leszerelésekor kapott ajándékba valamikor a 20. század elején.

Az 1861 M. gyalogostiszti szablya pengéje mérsékelten ívelt, keményre edzett acélból készült. A penge a csúcs felé – körülbelül az utolsó harmadban – kétélű, mindkét lapján homorulattal látták el. A pengenyak – amely a pengét a markolatba erősíti – lágy, nem edzett. A kosár lefelé hajlított hárítólapján a kardbojt befűzésére két egyforma kivágás található. A hárítólap vége gombban végződik, elülső része egyenletesen keskenyedve a közepén kissé behajlított kengyelt képez. A gőzölt bükkfa fogantyút festett halbőrrel (rája- vagy cápabőrrel) vonták be, és ezüstözött huzallal tekerték körül. A rugós szájkarikát forrasztás erősíti a hüvelyhez. A felső tartópántnak a test felé fordított oldalán hosszúkás, kissé ferdén álló, az alsó tartópánton pedig hátrafelé néző kerek fül található. Ezekbe csatolták a kardkötő csatos szíjait. A hüvely alsó végére forrasztott csúsztatóvas a hüvelyt a kopástól és a horpadástól védte.

A magyar szálfegyverek közül ez a leggyakrabban előforduló típus, az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében, valamint a Horthy-hadseregben is rendszeresítve volt. A gyalogsági tiszteken kívül a lovas és tüzér alakulatok, valamint minden egyéb fegyvernem képviselői, sőt még a nem harcoló állományú tisztek (állatorvosok, hadbírák, tisztviselők) is ezt a típust használták. Károlyi János kardja tiszti, szalonkivitel, vagyis nem harctéri használatra, hanem társasági viseletre készült. Erre utal a keskeny penge és a hegy kiképzése – a középen záródó lándzsa alakú hegy –, valamint az, hogy a fegyver nincs élesre fenve. A kard nikkelezett, a hozzá tartozó kardbojt sajnos sérült, rossz állapotú. A nikkelezett felület nem a díszfegyverek sajátossága, ez a felületkezelés az Osztrák–Magyar Monarchiában a 19. század utolsó harmadától általánosnak számított.

A tulajdonos

Karró János 1883. március 28-án született a Somogy megyei Antalfán. Édesapja Karró János, édesanyja pedig Antal Veronika volt. Római katolikus földműves családban nőtt fel. Nem tudjuk, pontosan mikor, de minden bizonnyal a katonai szolgálat teljesítése után lépett a Magyar Királyi Koronaőrség szolgálatába, az 1900-as évek első évtizedében. A koronaőri szolgálat letelte után a Magyar Királyi Csendőrség állományába került. 1911-ben szolnoki lakosként a III. számú csendőrkerületnél csendőrőrsvezetőként szolgált, amikor a nevét – a belügyminiszter 1911. évi 187872/VI-a. számú engedélye alapján – Károlyira változtatta. 1915. március 4-én vette feleségül Ecsedi Juliannát a kárpátaljai Técső plébániatemplomában. János fia Szolnokon született 1915 decemberében, ahol a család lakcímeként a csendőrlaktanyát jegyezték be az anyakönyvbe. A csendőrőrmester édesapát valamikor az 1920-as években Tolnára helyezték. Ez volt az utolsó szolgálati helye, innen ment nyugdíjba. A nyugdíjas évei alatt a selyemgyárban portásként dolgozott. A második világháború utáni új rendszerben megfosztották csendőri nyugdíjától, ezt követően mezőőrként volt kénytelen dolgozni a településen. 1970 decemberében hunyt el Tolnán, az anyakönyv szerint halálát általános érelmeszesedés okozta.

A Magyar Királyi Koronaőrség

„A Szent Koronának és a hozzátartozó drágaságoknak gondviselését, hivatali esküjükben fogadott hűséggel és szorgossággal, az ország törvényesen megválasztott és hivatalukba beiktatott koronaőrei végzik.” (1928. évi XXV. törvénycikk a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok gondviseléséről I. fejezet 1. §)

A Szent Korona a magyar királyok legitimitásának legfontosabb forrása volt, őrzése a magyar történelem folyamán mindig fontos feladatnak számított. Ferenc József 1871-ben hozott rendeletet a Magyar Királyi Koronaőrség létrehozásáról. Az alakulat a Magyar Királyi Honvédség állományába tartozott, ahol a honvéd gyalogság egyik „kikülönített alosztálya” volt. A legénység tagjai a koronaőri szolgálatra önkéntes jelentkezés alapján kerültek kiválasztásra. Felvételre azok jelentkezhettek, akik nőtlenek, jó minősítésűek, erős testalkatúak és legalább 170 cm testmagasságúak voltak. A négyéves koronaőri szolgálat előfeltétele volt a letöltött kétéves sorkatonai szolgálat.

A koronaőr legénység tagjainak lehetősége volt a kötelező négy év letelte után a szolgálatot évről évre önként folytatni, és a szolgálattétel által a közszolgálatban való alkalmazásra is jogosultságot szerezhettek. Leszerelésük után a legénységi állományú koronaőrök, mint címzetes őrmesterek vagy címzetes szakaszvezetők kerültek ki a szolgálatból.

Ünnepélyes alkalmakon az őrök díszruhájukban sorfalat álltak, vagy kísérőosztagot alkottak. Fegyverzetük díszkard és vibárd volt. (A vibárd az alabárd egyik változata, nyelével együtt 223 centiméter hosszú, az elit testőrségekre jellemző fegyver. Pengéje 60 centiméter hosszú, első oldalát a Szent Korona, Ferenc József monogramja és a magyar középcímer díszítette, amelyek alá a koronaőrség alapításának dátumát [1871] vésték. A hátoldalon a király monogramján, a Szent Korona és a címer ábrázolásán kívül „Isten szeme” kapott helyet.) A koronaőrök egyenruhája – ezüstből készült tulipán formájú csatokkal díszített – buzérvörös atillából és mentéből, fehér zsinórzattal ellátott nadrágból és csúcsos fémsisakból állt. 1909-ben új egyenruhát rendszeresítettek számukra, amelyhez kócsagtollal díszített sötétzöld csákós süveg, ezüstpaszományos sötétzöld atilla, skarlátpiros nadrág, és egy belül piros, kívül hófehér körgallér tartozott. A koronaőrség egyenruhája – a kisebb változtatásoktól eltekintve – 1945-ig változatlan maradt.

Felhasznált irodalom

A magyar királyi honvédség szálfegyvereinek leírása. A m. kir. honvédelmi minisztérium kiadványa. Budapest, 1944.

Andor Tímea: A 100 éves magyar királyi koronaőrség díszegyenruhája. Budapest, 2009.

Hegedűs László: Képviselőházi, korona- és testőrségek a kezdetektől 2015-ig. Budapest, 2019. 

Lugosi József – Temesváry Ferenc: Kardok. Budapest, 1988.

Nagy László István (szerk.): Mi megvédjük a koronát, a korona megvéd minket. Fejezetek a Magyar Királyi Koronaőrség történetéből. Budapest, 2022.

Szöveg: Mácsainé Iván Éva

Restaurátor: Mohr Szilvia, Tövisháti András

Grafika: Vicze László

Fotó: Retkes Tamás