Polcz Alaine-re emlékeztünk október 9-én délután a Babits Mihály Emlékházban. Sok érdeklődő hallgatta meg az író, pszichológus, tanatológus Az együtt az eltávozottal című könyvének első fejezetét Rubányi Anita felolvasásában.
A szerző a halál, az elbúcsúzás, az eltávozott körüli teendők, a társadalmi környezet, a temetési szokások, a halotti tor témáját járta körbe a szövegben, összehasonlítva a régmúlt és a jelen szokásait, kihívásait. A megélt és az elnyomott gyászról, valamint a gyász fázisairól való gondolkodást is tematizálta Polcz Alaine írása, melyek mind fontos alapot adtak a felolvasást követő, nem könnyű beszélgetéshez, amelyben Csúcs Dóra gyászkísérő volt a résztvevők segítségére.