A hónap műtárgya

2025. március

KAPOS–KOPPÁNY MENTI CINTÁNYÉROS PILLE LEKÖTŐVEL

WMM Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: O80.1.260. és O80.1.282. (Régi leltári szám: N 59. 8.1–2.)

Méret: pille: magasság: 14 cm, hosszúság: 29 cm, szélesség: 9 cm

            lekötő: hosszúság: 52 cm, szélesség: 9 cm

Készítés ideje: 1930-as évek

Készítés és használat helye: Szakály

A pille a Kapos–Koppány menti falvak jellegzetes női viselete, amit a katolikus fiatalasszonyok esküvőjük napjától első vagy második gyermekük születéséig hordtak. Házasságkötéskor a pillét felkontyolt hajukra, pontosan a kontyra húzták rá, ami valójában egy díszes főkötő volt. Megjelenése az 1920-as évekre tehető. A 20. század közepén ifj. Poór Ferenc, az Ozorai Járási Múzeum muzeológusa gyűjtőútján 22 településen jegyezte fel a pilleviselés szokását, ami aztán az 1970-es évekre a népviselet elhagyásával együtt eltűnt. Mára a pille újból ismertté, kulturális szimbólummá vált a Kapos–Koppány mentén. Ennek a bő száz évnek a történetére hívja fel a figyelmet a hónap műtárgya.

A 19. század végén, a pille megjelenése előtt a fiatalasszonyok kontyba fogott hajukra egy csipkével szegett fejkötőt tettek, amire rákötötték a selyem- vagy kasmírkendőt. A csipke vékony szegélye kilátszott a kendő alól (1). Idővel a színes kendőt nem a fejre, hanem a kontyra kötötték rá. Mivel a kendőt minden alkalommal újra kellett kötni, a század elején elterjedt a kerek kontydoboz használata (2). Kartonpapírból kerek formát készítettek, amire rákötötték, majd varrással rögzítették a kendőt, így a doboz kontyra húzásával helyezték fel a fejdíszt. A kerek konty sokáig, az 1920-as évekig megmaradt, de vele párhuzamosan – a kontydoboz alakjának átalakulásával – kialakult a pille is. Utóbbi felrakása során a kontyra tekert kendőt szintén varrással rögzítették, de már nem a kerek, hanem a ma ismert négyszögletes formájú kartonpapírra rögzítették, továbbá a kendő lelógó szárait kissé beráncolták, lerövidítették, és hagyták szabadon lógni. Így kialakult a lógós pille, ami lehetett virágos vagy önmagában mintás is. Idővel az egyszínű anyagok felületét nagy méretű, színes hímzéssel kezdték díszíteni, ami miatt hímzett, lógós pillének is nevezték (3).

A fejdísz végső alakját a harmincas évek közepén nyerte el. A kendő lelógó sarkaiba szárny formájú kartonpapírt varrtak, így jellegzetes madárszárny vagy lepkeszárny formát kapott a fejdísz. A pille díszítése – a boltban hozzáférhető anyagok hatására – szintén megváltozott. Megjelent az anyagában virágmintás vagy színes kasmírból varrt (4) típus, ami a hímzésest váltotta fel, de ezek idővel hétköznapi viseletté váltak. Ünnepi alkalmakkor fehér, rózsaszín vagy kék taftselyemből szabott, csillogó, fehér vagy színes üveggyöngyökkel és flitterekkel díszített darabokat hordták, amiket gyöngyös vagy cintányéros pilléknek neveztek. A negyvenes években a díszítés egyre gazdagabb és látványosabb lett, amit sűrűbb gyöngyözéssel, flitterezéssel vagy új technikák bevonásával (rátétes, festett díszítés) értek el. Gazdagon díszített, látványos főkötőkről lévén szó, a népviselet elhagyása után is családi örökségként hagyományozódtak tovább.

A hónap műtárgya a cintányéros pillék közé tartozik, de visszafogottabb stílusán érezhető, hogy az 1930-as években készült. A karton kontydobozra húzott fehér taftselyem anyagra virágszirom és korong alakú flittereket, továbbá fehér üveggyöngyöket varrtak, melyek alakja stilizált virágformát mutat.

A pilléhez készült lekötő tulajdonképpen a régi fejkötőből alakult ki. Kezdetben a kontydoboz oldalára csipkeszegélyt varrtak, majd idővel önálló tartozék, lekötő lett belőle. A lekötők általában fehér vászonból készültek. Egyik oldalát beráncolták, gumit fűztek bele, amit ráhúztak a kontyra, mintegy lefogatva a hajat (5). A lekötő pille alól kilátszódó oldalát lyukhímzéssel, továbbá hullámvonal-szerűen elrendezett, ráncolt, fehér selyemszalaggal díszítették, amire fémflittereket, csillagokat, hosszúkás zabszem- és gömb alakú üveggyöngyöket varrtak. A lekötő díszítése színében és anyaghasználatában is harmonizált a kontyra helyezett pillével, de a fejdísz kiválasztásánál mindig a ruha színét vették alapul. Ebből következik, hogy mindig több pilléjük és lekötőjük (6) volt az asszonyoknak, amit divat szerint cserélni tudtak.

A Kapos–Koppány menti településeken az elmúlt három évtizedben fordult az érdeklődés a népi hagyományok felkutatása és megújítása felé, melynek egyik kezdeményezője és támogatója a Pincehelyért Egyesület volt. Céljuk a népszokások – rendezvények formájában történő – felelevenítése, amihez a népviselet felgyűjtése, megismerése és alkalomszerű használata is hozzá tartozott. Ennek részeként indították el az évente megrendezett Pillefesztivál, Pillekonferencia rendezvénysorozatokat. Több évtizedes munkájuk eredményeként – a helyi értéktár tagjainak támogatásával – 2024. május 17-én a Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság Tolnaikumnak minősítette a Kapos–Koppány menti pillét. Így elmondható, hogy e hagyományos viseleti elem mára a közösségi tudás jelképévé, kulturális szimbólummá vált.

Felhasznált irodalom

Ifj. Poór Ferenc: A „pille”. Adatok a Kapos mente női fejviseletéről. Múzeumi Évkönyv. Az Ozorai Járási Múzeum Évkönyve (1961) 41–51.

Kis-Pongrácz Tamás – Kriston-Vizi József – Nemeskéri Zsolt – Zádori Iván: Pincehelyi pille: Egy 20. századi viselete a 21. században. Tudásmenedzsment 25/2 (2024) 191–207.

Pillés vidék. Tolna Vármegyei Értéktár. Pillés vidék – Tolna Vármegyei Értéktár (elérés: 2025. 02. 23.)

Szeri Árpád: Pazar pillék pompáztak Ozorán. https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2024/05/pazar-pillek-pompaztak-ozoran (elérés: 2025. 02. 23.)

Dr. Fuksz Márta

Fotók: ©Retkes Tamás