„Munkám által szerzett vagyonom, mind Csurogon maradt”

Egy délvidéki cipész-bőrárukereskedő Tolna vármegyébe telepítése (1945)

2024 decemberében, ajándékozás révén került a múzeum újkortörténeti gyűjteményébe egy vajdasági magyar házaspár telepítési iratanyaga. Bár az iratokban szereplő Szabó Péter és családja életéről csak keveset tudunk meg, azonban a dokumentumok a délvidéki magyarság történetének egy nagyon fontos – 1944/45 telén lezajló drámai – időszakára utalnak.

1944 őszén a szovjet hadsereg mögött érkező jugoszláv partizánalakulatok bevonultak a II. világháborúban (1941. április) Magyarországhoz visszacsatolt délvidéki területekre.

Ezt követően – részben az 1942-es bácskai hideg napok eseményeinek megtorlása ürügyén – megkezdődött az ott élő németek és magyarok üldözése, letartóztatása, kivégzése, illetve internálása.

Bár a megtorló akció az akkor elfoglalt Délvidék szinte minden magyar települését érintette, az atrocitások elsősorban a Sajkás vidéken (a Duna és Tisza összefolyásánál található térségben) összpontosultak. Az 1942-es „hideg napok” kiindulópontjának számító Csurog, Zsablya, Mozsor települések teljes magyar lakosságát kollektív bűnösnek nyilvánították, és 1945 januárjától korra és nemre való tekintet nélkül internálták. Vagyonuktól megfosztva őket az internálótáborból való szabadulásukat követően sem engedték hazatérni őket.

Az atrocitásokat túlélő magyar ajkú lakosság közül tömegesen menekültek át Magyarországra. Sokakat kitelepítettek. Helyükre – az új jugoszláv államvezetés elképzelésének megfelelően, amely egy etnikailag homogén (döntően délszláv) állam kialakítását célozta – szerb telepesek érkeztek.

A háború elől menekülve érkezett Magyarországra a bácskai Csurog községből származó Szabó Péter (szül. 1899) cipész-bőrárukereskedő is feleségével (szül. Palásti Mária). Cipészmesterségét szülőfalujában – elmondása szerint – 1920-tól folytatta, majd mintegy két évtizeddel később üzletét „készcipő és bőráru kereskedéssé” bővítette.

Feleségével 1944. október 3-án hatósági parancsra hagyták el otthonukat, hátrahagyva minden ingó és ingatlan vagyonukat, azt remélve, hogy – a front átvonulását követően – visszatérhetnek lakóhelyükre. Azonban a Csurogon 1944. október végétől megkezdődő megtorlások, a jogfosztás és vagyonelkobzás ezt már nem tették lehetővé. „A munkám által szerzett vagyonom, mind Csurogon maradt, melyet hatósági parancsra hagytam el annak tudatában, hogy két hét múlva vissza fogok menni (…) és így nem hoztunk semmit, mert a pénzem áruba volt fektetve. Egy szál ruhában jöttünk el (…)” – írta Magyarországra érkezve néhány hónappal később. Sorsuk alakulásáról a következő hónapokra vonatkozóan nincs információnk, azonban a Magyar Bőrkereskedések Országos Szövetsége által kiállított igazolás szerint Szabó Péter (volt csurogi lakos) 1945 júliusában már kiskunhalasi bőrkereskedőként volt nyilvántartva.

Innen kerülhetett feleségével a Tolna vármegyei Mözs községbe 1945 szeptemberében, ahol a magyar hatóságok által „juttatott ingatlanba” telepítették őket. A szülőfalujánál kisebb lélekszámú községben a mester eredeti foglalkozásából megélni nem tudott, ezért egy ideig – ahogyan az 1947 augusztusi községi igazolásban olvashatjuk – csupán a számukra juttatott „föld jövedelméből tartották fenn magukat”. Ez azonban vélhetően csekély megélhetést jelentett a részükre. Ráadásul, ahogy ezen igazolás utal rá: „Nevezett tőkeszegény, s már ezen oknál fogva sem képes üzletet nyitni.” Helyzetüket a családfő egészségügyi állapotának romlása is nehezítette. 1944 októberét követően kétszer is operálták. Csurogon maradt vagyonáról 1945-ben az alábbiakat közli: „ottmaradt egy házam berendezéssel együtt, aminek értéke 6 hold prima földet ér, valamint az üzlet berendezéssel és áruval együtt”. Otthonmaradt ingóságairól részletes vagyonleltárt készített, ennek legnagyobb részét „hátrahagyott” műhelyének munkaeszközei, berendezési tárgyai, illetve az üzlet működtetéséhez szükséges raktári készlete tette ki.

A következő években a délvidéki magyar vagyonok kárpótlási ügyét szorgalmazó tárgyalások – amelyek a békeszerződés (1947) és a jugoszláv–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételét követően kezdődtek meg – végső soron nem hoztak érdemleges eredményt. Az évekig húzódó, majd 1956 májusában záruló tárgyalásokon a magyar vagyonok kártalanításának kérdése alárendelődött Jugoszlávia – Magyarországgal szemben támasztott – háborús (jóvátételi és egyéb gazdasági kérdések rendezésére vonatkozó) követeléseinek.

Az 1964 augusztusában kiadott – a Csehszlovákiában, illetve Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett – magyar vagyonok kártalanításáról szóló 17/1964. (VIII. 8.) Korm. rendelet ugyancsak nem kedvezett kárpótlási ügyüknek. A rendelet ugyanis azokat a magyar állampolgárokat, akik a II. világháborút követően Magyarországon házingatlan-, illetve ingó juttatásban részesültek, kizárta a kártalanításból. „(2) Házingatlan tulajdonjogának elvesztéséért nem kaphat kártalanítást az, aki Magyarországon házingatlan-juttatásban részesült. 4) Ingóságok tulajdonjogának elvesztése címén nem támaszthat kártalanítási igényt az, d) aki ingójuttatásban részesült.” (17/1964. (VIII. 8.) 2.§ 2, 2.§ 4d)

Az erre válaszul – még abban a hónapban – beadott újabb kérelmével kártérítési igényének mégsem sikerült érvényt szerezni. Bár az általa használatba vett mözsi házingatlan és a vele juttatott ingóságok megváltási árát az eltelt húsz év alatt teljes egészében visszafizette, csurogi vagyonának kárpótlási kérelmét azonban az üggyel foglalkozó kártalanítási bizottság 1965. november 26-i határozatával az alábbi indoklással utasította el. „A kártalanítási igénybejelentésben közölt adatok és bizonyító iratok alapján megállapítást nyert, hogy az igénylők házingatlan és ingó juttatásban részesültek s így a 17/1964./VIII.8./ Korm. sz. rendelet szerint kártalanítást nem kaphatnak”.

Konkoly Lilla

Felhasznált irodalom

A. Sajti Enikő: Kisajátítások, államosítások Jugoszláviában 1945 után és a magyar vagyonok. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica CXXXIV (2012) 99–115.

A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után. In: A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén (1945–1955). Szerk. Hajnal Jenő . Zenta–Szeged 2013, 133–159, 327–354. (A titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. Arhivski izvori titove Jugoslavije 4.)

Gutai István: Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/45. Budapest 2013.

Magyarok és szerbek a változó határ két oldalán 1941–1948. Történelem és emlékezet. Szerk. Hornyák Árpád – Bíró László. Budapest 2016.

Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században. Budapest 2005.